Szigeti Kalendárium 2011A jövőt tervező (Őrvidéki) Ember évkönyve
„Egyszer volt, hol nem volt, a Dunán túl, az Óperenciás-tengeren innen, ott, ahol a nap az egyik oldalon fölkel, a másikon meg lemegy, volt egyszer egy kicsi madárka. Ennek a kicsi madárkának aranyból volt a tolla. Ha rásütött a nap, ezernyi színben csillogott, ragyogott, tündöklött, hogy a szem majd belevakult. A szemei gyémántból voltak. Ez a madárka igen kicsi volt, de ha fölszállt a levegőbe, majd elérte az eget. Ott a magasban lebegett egy helyben, mint egy kis pacsirta dalolt, énekelt úgy, hogy majd a szíve beleszakadt. De aztán ahogy az évek múltak, egyre ritkábban repült fel. Nem merte fészkét elhagyni, mert mindig a kicsi fiaira vigyázott. Ott gubbasztott a két kis lábával úgy megkapaszkodott, hogy sem vihar, sem a kányák, meg a tolvaj szarkák sem tudták onnan kirángatni.
Na, de aztán mindig több kánya támadta meg, csípték itt, marták ott. Hát a végén úgy megkopasztották, hogy az aranytollakból még csak mutatóba is alig maradt valami. Mit volt mit tenni, a kicsi madárka elment a bádogoshoz és avval csináltatott új tollakat. Az meg is csinálta, a madárka meg azokat egyenként bearanyozta. De bizony hiába volt az. Akárhogy aranyozta, az bizony már nem ragyogott. Hát hogy is? Nem volt már igazi, meg nehéz is volt. Nem tudott már többé felrepülni, aztán ezután nem is énekelt a magasban. Az már csak a fészkében gubbasztott, abba kapaszkodott. A fiait védte. Aztán hogy a kánya ne csíphesse el őket a levegőben, azokat sem engedte repülni. Így aztán azok azt nem is tanulták meg. Aztán mert nem repültek, nem is énekeltek.
De hiába gubbasztott a fészekben, hiába védte kicsi fiait, azok mindig csak elveszelődtek, mindig kevesebb maradt meg. Aztán ami megmaradt, az sem tudott már repülni, meg a tolla sem ragyogott, a hangjukból meg csak olyan károgásféle lett. Aztánmeg, mert lábukkal mindig olyan erősen kapaszkodtak, azok is görcsöt kaptak, elgyöngültek. Az lett a vége, hogy a kicsi aranymadár teljesen elerőtlenedett. Most csak fekszik fészkében, ott vergődik szegényke, de már arra is alig van ereje. Hát bizony az egyre halkabban csipog. A varjak meg mindig elrabolják a kicsinyeit. Hát persze, mert már nem tudja védelmezni őket.
Az a kicsi nyulacska, amelyik a Dunán túl, az Óperenciás-tengeren innen, ott, ahol, a nap az egyik oldalon fölkel, a másikon meg lemegy, ide-oda futkároz, az mondta ezt el nekem. Hiszem is, nem is, de valami igaznak csak kell lenni benne, mert a csipogást már magam is alig hallom.”
Szeretettel üdvözöljük a Szigeti Kalendárium szervezőinek, kiadóinak, szerkesztőinek honlapján! Gaál Károly szívet melengető idézetével köszöntjük Önt, abból az örömteli alkalomból, hogy sikerül felelevenítenünk egy nagyszerű hagyományt és több évtized hallgatás után 2010. év végén újra az olvasók kezébe kerülhet az Őrvidék Magyarságának egykori kincses évkönyve a
SZIGETI KALENDÁRIUM!
Kérjük, olvassa végig honlapunkat, és hozzon döntést! Aktív részese, netán olvasója, mindennapi használója kíván lenni a Szigeti Kalendáriumnak!?